Pszichológia

A nyugati pszichológia nem sokkal több, mint 100 év hagyománnyal rendelkezik. Viszont ez idő alatt nélkülözhetetlenné tette magát, és mindenütt megtalálható, ahol emberek vagy emberi tevékenységek jelen vannak. A klinikai, mentális betegségeket kezelő pszichológián túl alkalmazzák pl. iskolákban, sportban vagy a reklámiparban.
Az egészségügyi lélektani eljárások lehetnek egyéni vagy csoportterápiák. Az egyéni, négyszemközti módszerek magukba foglalják többek közt a kognitív pszichológiát, a Rogers-féle nondirektív módszert, a klasszikus Freudi pszichoanalízist, a relaxációs-imaginációs módszereket (ez lehet csoportos is), a krízislélektani intervenciót. A módszerek ötvözetét képezi a krízislélektan, ahol a személynek leginkább megfelelő, éppen mozgósítható módszerek elemeit alkalmazzák. Az „ötvözetet” olyan jól sikerült létrehozni a ʼ60-as években, hogy a krízislélektant a mentálhigiéné egyik legnagyobb „találmányának” tartják.

KIP

1954-ben Hanscarl Leuner vezette be „katatímiás képélmény” néven, mint “klinikai pszichoterápiás eljárást”. Ez az álmodozás közvetlen tudományos megfigyeléseiből ered, egészséges és neurotikus alanyokon végzett kísérletek során. Ez egy mélylélektani alapú módszer, amelyben a képzeleti folyamatok központi szerepet játszanak. A „katathüm” (görögül: kata = szerint, thymos = lélek) kifejezés arra utal, hogy a képek és élmények tartalma érzelmi jellegű vagy az affektus által irányított. A „képi élet” kifejezés a terápiásan kiváltott és kísért álmodozás élményvilágának vizuális jellegét hangsúlyozza, amelyben a terápiás folyamat lényeges része zajlik.

NLP

A neurolingvisztikus programozás módszerei azt tanítják, hogy az emberek a világnak csak egy kis részét képesek közvetlenül érzékelni a tudatosságuk segítségével, és hogy ezt a világképet a tapasztalatok, hiedelmek, értékek, feltételezések és biológiai érzékszervek szűrik. Az NLP azt állítja, hogy az emberek a világról alkotott képük alapján cselekszenek és éreznek, és az alapján, hogy mit éreznek erről a szubjektíven megtapasztalt világról.

Az NLP szerint a nyelv és a viselkedés (legyen az funkcionális vagy diszfunkcionális) erősen strukturált, és hogy ez a struktúra „modellezhető” vagy reprodukálható formába másolható. Az NLP segítségével az ember „modellezheti” saját viselkedésének sikeresebb részeit, hogy azt reprodukálja azokon a területeken, ahol kevésbé sikeres. Vagy „modellezhet” egy másik személyt, hogy a működés javítása érdekében hit- és viselkedésváltozásokat érjen el. Ha valaki valamilyen tevékenységben kiemelkedő, akkor viselkedésének bizonyos fontos részleteinek megfigyelésével megtanulható, hogy azt konkrétan hogyan csinálja. Az NLP számos technikát használ fel, köztük a megváltozott tudatállapotok közé tartozó technikákat, amelyek az emberi személyiségfejlődés gyermekkori szakaszában bekövetkezett traumákhoz is hozzáfér.

EMK

Az erőszakmentes kommunikáció (rövidítve EMK, más néven együttműködő kommunikáció) az erőszakmentesség elvein alapuló gyakorlati módszer. Ez nem egy olyan technika, amely a nézeteltérések megszüntetésére szolgál, hanem inkább egy olyan módszer, amelynek célja az empátia növelése és a módszert alkalmazók és a körülöttük élő emberek életminőségének javítása.

Az erőszakmentes kommunikáció a személyközpontú terápiában használt koncepciókból fejlődött ki, és Marshall Rosenberg fejlesztette ki az 1960-as évektől kezdődően. Az EMK a beszélgetésben részt vevő valamennyi fél alapvető szükségleteinek kielégítésére irányuló hatékony stratégiákra összpontosít. A cél az interperszonális harmónia és a jövőbeli együttműködéshez szükséges tudás megszerzése. Figyelemre méltó a kényszerítő diskurzusformák elutasítása, a tények gyűjtése értékelés nélküli megfigyeléssel, az érzések és szükségletek őszinte és konkrét kifejezése, valamint a hatékony és empatikus kérések megfogalmazása. A módszer szellemisége hasonló a Mahatma Gandhi által alkalmazott indiai felszabadítási mozgalomhoz.

Az erőszakmentes kommunikációt klinikai pszichoterápiás módszerként és önsegítő technikaként is alkalmazzák, különösen a kapcsolatokban és a munkahelyeken való harmóniára való törekvés tekintetében. Számos tanulmány nagyfokú hatékonyságot jelzett az EMK alkalmazásakor.

Transzgenerációs megközelítés

A transzgenerációs trauma az a lélektani hatás, amelyet az emberek egy csoportja által átélt kollektív trauma gyakorol a csoport későbbi generációira. Kollektív trauma például a holokauszt túlélői, vagy a 2. világháború és az államosítás magyar elszenvedői, de bármely hasonló széleskörű trauma megélői is. Amikor a kollektív trauma a következő generációkat is érinti, transzgenerációs traumának nevezzük. Ha például a traumatizált személyek extrém stresszt élnek át, vagy a családból megörökölt, időközben maladaptívvá vált viselkedést mutatnak egy, a régi traumára hasonlító helyzetben, akkor transzgenerációs traumáról beszélünk. Mindezen folyamatok úgy zajlanak le, hogy a későbbi generációk tagjai később születtek, mint az eredeti traumatikus események bekövetkeztek, így csak történeteket hallhattak az eredeti eseményekről.
Az egyéni gyermekbántalmazás túlélőihez hasonlóan egyénileg mind a kollektív trauma közvetlen túlélői, mind a későbbi generációk tagjai esetében kialakulhat komplex poszttraumás stressz zavar (C-PTSD).

A trauma átadása történhet szociálisan (pl. tanult viselkedéssekkel), a magzati korban megkapott stressz által (pl. bizonyos fehérjék és RNS információk átadása a magzatnak), vagy a stressz által kiváltott epigenetikai módosításokkal (pl. agyi receptorok vagy idegi átvivőanyagok csökkent mennyisége).

A transzgenerációs traumák feloldása során az egyes személyiségrészek maladaptív működését szükséges tudatosítani, majd a működést a hozzá kapcsolódó szorongásról leválasztani, végül a személyiséget egy új szinten integrálni. A folyamat hatékony és aránylag rövid – a trauma keletkezéséhez viszonyítva. A helyrehozatal szubjektív megélése (pl. fájdalom) függ a trauma súlyosságától és a személy energetikai állapotától.

Humanisztikus megközelítés

A humanisztikus pszichológia a 20. század közepén alakult ki két elméletre adott válaszként: Freud pszichoanalízisére és az amerikai Skinner behaviorizmusára, így a pszichológiában „harmadik erőként” hívják. A humanisztikus pszichológia gondolkodási iskolája Maslownak köszönhetően nyert teret az 1950-es években, a humanista mozgalom idején, a saját képességek és a kreativitás kifejezésével a középpontban.

A humanisztikus pszichológia meggyőződése, hogy minden ember eredendően jó. Az emberi létezés holisztikus megközelítését alkalmazza, és különös figyelmet fordít olyan jelenségekre, mint a kreativitás, a szabad akarat és a pozitív emberi potenciál. Arra ösztönöz, hogy önmagunkat „egész emberként” tekintsük, amely nagyobb, mint a részeink összege, és inkább az önfeltárásra, és önreflexióra, semmint mások viselkedésének tanulmányozására ösztönöz. A humanisztikus pszichológia elismeri a spirituális törekvést mint a psziché szerves részét, ezáltal kapcsolódik a transzperszonális pszichológiához. Lényegében ez a megközelítés lehetővé teszi a mindfulness és a viselkedésterápia összeolvadását, pozitív szociális támogatással.

Az Association for Humanistic Psychology egyik cikkében a humanista terápia előnyeit úgy írják le, hogy „döntő lehetőségünk van arra, hogy bajba jutott kultúránkat visszavezessük a saját egészséges útjára. A humanisztikus-egzisztenciális terápia minden más terápiánál jobban modellezi a demokráciát. Kevésbé kényszeríti rá a kliensre mások ideológiáit, mint más terápiás gyakorlatok. A választás szabadsága maximalizálódik. Érvényesítjük klienseink emberi potenciálját.”

Kognitív pszichológia

A kognitív pszichológia az olyan mentális folyamatok köré épül, mint a figyelem, a nyelvhasználat, az emlékezet, az észlelés, a problémamegoldás, a kreativitás és az érvelés. A kognitív pszichológiából származó munkák nagy része beépült a pszichológia más ágaiba és számos más modern tudományágba, például a kognitív tudományba, a nyelvészetbe és a közgazdaságtanba. A kognitív pszichológia területe átfedésben van a kognitív tudományéval, amely interdiszciplinárisabb megközelítést alkalmaz, és magába foglalja a nem emberi alanyok és a mesterséges intelligencia tanulmányozását.

Sématerápiás megközelítés

A sématerápiát Jeffrey E. Young fejlesztette ki, többek közt a személyiségzavarok kezelésére. A sématerápia egy integratív pszichoterápia, amely a korábban létező terápiák elméletét és technikáit ötvözi, beleértve a kognitív viselkedésterápiát, a pszichoanalitikus tárgykapcsolat-elméletet, a kötődéselméletet és a Gestalt-terápiát.
A sématerápia négy fő elméleti fogalma a korai maladaptív sémák (vagy egyszerűen sémák), a megküzdési stílusok, a módok és az alapvető érzelmi szükségletek.

A kognitív pszichológiában a séma a gondolkodás és a viselkedés szervezett mintája. Leírható úgy is, mint az előzetesen kialakított elképzelések mentális struktúrája, a világ valamely aspektusát reprezentáló keretrendszer, vagy közérthetőbben az értékrend. A sématerápiában a séma kifejezetten egy korai maladaptív sémára utal. Például egy elhagyatottság sémával rendelkező személy túlérzékeny lehet, ami így szomorúvá és pánikra hajlamossá teheti.

A megküzdési stílusok egy személy sémákra adott viselkedési válaszai. Három lehetséges megküzdési stílus létezik. Az „elkerülés”, a „megadás” (a személy enged a sémának, nem küzd ellenük), az „ellentámadás vagy túlkompenzálás”. Ezek a maladaptív megküzdési stílusok gyakran a sémák megerősítését eredményezik. Újból az elhagyás példájával élve: miután elképzeli az elhagyás veszélyét, pánikszerűnek érzi magát, majd úgy viselkedhet, hogy korlátozza a kapcsolat közelségét, hogy ezzel védje meg magát az elhagyástól. Az ebből fakadó magány vagy akár a kapcsolat tényleges elvesztése könnyen megerősítheti a személy Elhagyatottság sémáját. A megadási megküzdési stílus esetén az igazságtalan kritikát elviseli anélkül, hogy megvédené magát. Az ellentámadás/túlkompenzációs megküzdési stílust használó személy sokszor extra erőfeszítéseket tesz, hogy emberfelettinek mutassa magát.

A módok olyan tudatállapotok, amelyek a sémákat és a megküzdési stílusokat egy átmeneti, de erősen fennálló „létmódba” csoportosítják, amelybe a személy alkalmanként vagy gyakrabban át tud váltani. Például a Sebezhető gyermek mód olyan tudatállapot lehet, amely magában foglalja az Elhagyatottság, a Hibásság, a Bizalmatlanság/Bántalmazás sémáit és a (sémáknak való) megadás megküzdési stílusát.
Ha egy páciens alapvető érzelmi szükségletei nem teljesülnek gyermekkorában, akkor sémák, megküzdési stílusok és módok alakulhatnak ki.

Néhány alapvető szükséglet, amelyet azonosítottak: biztonság, kapcsolat, kölcsönösség, áramlás és autonómia. Például egy olyan gyermek, akinek a kapcsolat körüli szükségletei kielégítetlenek – pl. a szülők halála miatt –, kialakíthatja az Elhagyatottság sémáját.
A sématerápia célja, hogy segítsen az alapvető érzelmi szükségletek kielégítésében azáltal, hogy segít a páciensnek megtanulni, hogyan kell:
a sémákat gyógyítani a sémát alkotó érzelmi emlékek intenzitásának és a testi érzések intenzitásának csökkentésével a maladaptív megküzdési stílusokat adaptív viselkedésmintákkal helyettesíteni.
A sématerápiában alkalmazott technikák közé tartozik a korlátozott reparenting („szülőfigura” találása) és a Gestalt-terápiás pszichodráma technikák, mint a képi átírás és az üres szék dialógusok.

Transzperszonális és spirituális felfogás

A transzperszonális pszichológia vagy spirituális pszichológia a pszichológia olyan területe, amely az emberi tapasztalat spirituális és transzcendens aspektusait integrálja. A transzperszonális definíció szerint „olyan tapasztalatok, amelyekben az identitás- vagy én-érzés túlmutat az egyéni vagy személyes szinteken, hogy az emberiség, az élet, a psziché vagy a kozmosz tágabb aspektusait foglalja magába.”

A transzperszonális pszichológia által vizsgált kérdések közé tartozik a spirituális önfejlesztés, az egón túli személyes élmény, a csúcsélmények, a misztikus élmények, a rendszerszintű transz, a spirituális válságok, a spirituális evolúció, a vallási megtérés, a megváltozott tudatállapotok, a spirituális gyakorlatok és más emelkedett vagy szokatlanul kitágult élettapasztalatok. A transzperszonális pszichológia megkísérli leírni és integrálni a spirituális tapasztalatokat a modern pszichológiai elméletbe, és új elméletet megfogalmazni az ilyen tapasztalatok befogadására.

Lajoie és Shapiro áttekintette a transzperszonális pszichológia definícióit 1968 óta, és azt találták, hogy különösen öt kulcsfontosságú téma szerepel a meghatározásokban: tudatállapotok; magasabb vagy végső potenciál; az egón vagy személyes énen túl; transzcendencia; és a spiritualitás. Definíciójuk: „a transzperszonális pszichológia az emberiség legmagasabb potenciáljának tanulmányozásával, valamint az egységesség, spirituális és transzcendens tudatállapotok felismerésével, megértésével és megvalósításával foglalkozik”.

Hartelius, Caplan és Rardin három domináns témát talált, amelyek meghatározzák a területet: az egón túli pszichológia, az integratív/holista pszichológia és az átalakulás pszichológiája. A terület a tudatállapotok és a kivételes tapasztalatok egész személy pszichológiájára gyakorolt hatásainak figyelembevételéről szól.

A transzperszonális pszichológia az emberi pszichospirituális fejlődés teljes spektrumával foglalkozik – a legmélyebb sebeinktől és szükségleteinktől kezdve az ember egzisztenciális válságán át a tudatunk legtranszcendensebb képességéig.