Testkép, énkép, testterápia

A testkép az énkép szerves része, sőt az alapja. Kialakulása a kora gyermekkorra nyúlik vissza. A testkép és a jó mozgás, megfelelő koordináció és térérzékelés a sportolók sikerének egyik legjelentősebb összetevője. Az énkép egy összetettebb működés: a testképen túl magába foglal egy sor magasabb szintű funkciót, úgymint motivációk, én-hatékonyság, viszonyulás a társas kapcsolatokban.

A testkép kialakulása az igen korai gyermekkorra tehető. Ismerjük azokat az újszülött csöppségeket, akik mindannyian voltunk egykor. Csak néznek a világba, de látszik, hogy nincs semmi fókusz, nincs lényegkiemelés. Pár hetes, hónapos korban kezd kialakulni a testkép azzal a mozzanattal, amikor a kimenő és bejövő információk találkoznak. Egész pontosan a mozgás, mint kimenő, és a látás, mint bejövő információ kapcsolódik. A pici gyermek már képes mozgatni a kezét és lábát, csak még koordinálatlanul. Egyfelől a szem behoz egy információt az agyba a baba arca előtt megjelenő baba-kézről, másfelől pontosan ugyanekkor születik egy kimenő információ, amely mozgató impulzust küld a kézhez, hogy mozduljon meg a levegőben. Nem kell hozzá sok ismétlés, hogy a babában tudatosodjon saját hatékonyságának csodája (MARTON 1970). Ez a kimenő és bejövő információk közötti kapcsolat fogja meghatározni a testünkről alkotott lehetőségeket, vagyis a testkép alapjait képzi. Ebben az időszakban egyúttal az is kódolva lesz, hogy milyen messzire terjed az énhatár, vagyis cselekvéseimnek és akaratomnak meddig terjed a hatása. Később, 1 éves kort követően, de még erőteljesebben 2-3 éves kor között e köré szerveződik az én mint a személyiség különállóságának és önállóságának princípiuma. Mindebben az „én”-nek nevezett rendszerben már helyet kaptak az alapvető, adott társadalomra jellemző értékek, mint például a bennünket körülvevő tárgyakhoz való viszony, vagy az emberi élet célja. Bár ezek nagy léptékű dolgok, de már ilyen korán beíródnak a személyiségünkbe.

A testkép tehát alapvetően meghatározza az énképet – még a születetten vakoknál is, de ennek részleteiben most ne merüljünk el. A saját test érzékelésének részletei ennek megfelelően egyediek. Vannak, akiknek kifejezetten jó a koordinációjuk, és azt teszi a testük, amit ők is szeretnének. És vannak olyanok is, akik darabosan és koordinálatlanul mozgatják a testüket – láthatóan koordinálatlanabb a belső kép és a külső megnyilvánulás.

A testtudatosság fokozatosan finomodik. Az első, néhány hetes korban megtörtént felismeréstől egészen az élet végéig fejleszthető. Hogy is történik mindez?

Kezdetben a testhelyzet változtatása a legnagyobb kihívás, hiszen még gyenge és koordinálatlan a csecsemő izomzata. A felülés és felállás már komoly mérföldkő a testtudatosság folyamatában. A járást követi az eszközök használata, itt mind a finom eszközökről (íróeszköz, evőeszköz), mind a durvábbakról szó van (kerékpár). Később elkezdődnek azok az iskolai finom mozgások, amelyekhez a kéz kifinomultsága nagyon szükséges. Ez az időszak egyszersmind a sportmozgások elsajátításának kezdete is, legyen szó eszközös sportról, vagy csak a testtel dolgozó mozgásformákról.

Az evőeszközök használatában több kulturális különbség is létezhet, a kézzel evéstől kezdve, a pálcikán keresztül, a kanál-kés-villa használatáig. A számítógépes játékok is segítenek bizonyos mozgások elsajátításában és a mozgáskoordinációnk csiszolásában. (Félreértés ne essék: nem támogatjuk a függést – az elektronikus technikánál sem.) Majd egy nagyobb ugrást jelent a mozgások és egyben a testkép finomodásában az autóvezetés megtanulása, mely mind a négy végtag, plusz a látás, hallás és tapintás koordinációján alapuló összetett művelet. Nagyjából ez a vége a mozgásaink fejlődésének, hacsak nem marad valaki aktív sportoló, és nem fejleszti folyamatosan a mozgásos repertoárját.

A jóga testtartások gyakorlása során sok olyan mozgást végezhetünk, illetve olyan testhelyzetet vehetünk fel és tarthatunk meg, amelyek teljességgel szokatlanok az idegrendszer számára, s ezáltal tréningben tartják az új testképi elemek beépülésének és finomodásának teljes folyamatát. Mindeközben nem teljesítményorientált a megközelítésünk, mely így a gyakorlóról „leveszi” a szorongás fölösleges terhét.

A finommozgások csiszolását több rendszer összehangolásával érhetjük el. Agyféltekei harmonizációval több részképesség zavar javul, és ehhez elegendő a mozgások oldaliságát jobban kiegyensúlyozni. A tudatosan keresztezett végtagok használata az első lépés e téren. A már említett jóga testtartásokon túl remek gyakorlat az egyszerű kúszás, mely mind a négy végtagot igénybe veszi, s eközben a folyamatos használattal koordinálni is kell őket.

Bonyolultabb, de remek eredményekkel kecsegtető gyakorlat a zsonglőrködés, például naranccsal vagy teniszlabdával. Itt a tárgyak eldobásának és elkapásának ritmusa mellett a térérzékelés is gyorsan fejlődik. Ezen túl a koncentráció látványosan javul, hiszen a gyakorlat közvetlen visszajelzést ad a saját teljesítmény szintjéről.

A szomatoterápiás megközelítések létjogosultságát támasztja alá a régtől alkalmazott módszer, melyet a vallások használnak. A keresztény olvasó szemeinek mozgatása folyamatos koncentrációt ad a használójának az ima során. A „módszer” elterjedtségét mutatja, hogy a kereszténységen túl a muszlim, a hindu, stb. kultúráknak is szerves része. Itt kiemeljük a test (ujjak mozgatása) mentális folyamatokat (koncentráció) támogató hatását.